Az előadás témája tulajdonképpen adta magát a helyszínhez – a sertés pavilonhoz. Hogyan viszonyul egymáshoz a természet és a lelki életünk? Az előadó személyes úton közelítette meg a témát, bemutatta, saját életében hogyan ébredt rá a kettő kapcsolatára.

Két indítéka volt arra, hogy agrár területen tanuljon: érdekelték a növények és állatok, illetve olyan szakmát szeretett volna, ami megélhetést biztosít számára. Amíg az egyetemre járt, mind a kettő megdőlt. Ő a növényekről és állatokról akart tanulni, ezzel szemben az egyetemen azt tanulták, hogyan lehet használni, illetve kihasználni ezeket az élőlényeket. Őt eközben a belső szépség, a belső titok érdekelte, emiatt az egyetemen becsapva érezte magát. A természetet, mint eszközt hallotta emlegetni. Ez a felfogás mostanra sem változott, bár már kevésbé direkt módon hajtják ezt végre.

Másik célja, a szakma szerzése pedig azért dőlt meg, mert egyetem közben megtért, majd elkezdte érdekelni a teológia és az emberek, de nem, mint fogyasztók, hanem az emberi élet, az emberi lélek.

Miután otthagyta az agrárterületet, felmerült benne a kérdés, hogy mi értelme volt ennyi időt eltölteni ezen a területen. Mi értelme volt tanulni az állatok és növények életéről? Hogyan kapcsolódik össze a természeti világ felé való érdeklődése az összes többi érdeklődésével? Hogyan kapcsolódik össze a lelki élet, és a természet rendje?

Aztán amikor a vezetéselméletet kezdte el tanulmányozni azt figyelte meg, hogy a jó vezetőt is így képzik. Feladata, hogy egy közösséget megközelítsen, és a kitűzött irányba formálja. Hogy észre vegye azokat a lyukakat, lehetőségeket, amelyeken keresztül megváltoztathatja a közösséget. Ez azonban nem vág össze azzal, amit a természetről, annak megfigyelése során tanulhatunk.

Ekkortájt kezdte sejteni, hogy talán ezért kellett a flóra és fauna tanulmányozása az ő életében. Itt kapcsolódhat össze a kettő, mert a teremtett világnak van egy együttműködő rendszere, és a mi feladatunk beilleszkedni ebbe. Ebben adhat útmutatást a természetes környezet.

Itt két világszemlélet áll szemben egymással. A technokrata azt keresi, mi az, amin változtatni tudok, hol vannak azok a rések, azok a hiányosságok, amibe belekapaszkodva megváltoztathatom a rendszert. Ezt másképpen problémaközpontú megközelítésnek nevezik. A másik az egészségközpontú megközelítés, mely azt látja, hogy a teljes rendszer csak nagyon kis mértékben változtatható. Nem az a kérdés, hogyan tudom megváltoztatni a rendszert, hanem arra keresi a választ, hogyan lehet belesimulni ebbe a jól működő, kis mértékben változtatható környezetbe.

A modernizmusban sajnos az első vált elterjedtté. Ennek a megközelítésnek sajátossága, hogy a problémára összpontosít. Nem a jó dolgokat látja, hanem csak a problémát, amit meg kell oldani. A természet azonban arra tanít bennünket, hogy egy összefüggő, bonyolult rendszert nem változtathatunk hatékonyan. Isten országában is az a fontosabb, amit kapunk, hiszen mi nem tehetünk semmit. Az Isten országába bele kell simulni, hiszen amit nem tudok megváltoztatni, sokkal nagyobb, mint amit igen – ez az egészségközpontú megközelítés lényege.

Amikor Jézus a természet képeire hivatkozik, arra mutat, miért érdemes a természetből tanulni: azért, mert ami létezik, működik, egészséges, az sokkal erősebb, mint ami nem működik, beteg. Erre példa a szenvedő ember. Több benne az egészség, mint a betegség, több benne az élet, mint a halál, különben már nem lenne az élők között. Feladatunk beilleszkedni az isteni rendbe, a Szentlélek munkájába.

Az előadó ezt a rendet először a természetből ismerte meg, mert árván nőtt fel, és így nem találkozhatott ezzel a kapcsolataiban. Azt tanulta meg ebből, hogy ahogy a természethez tudunk kapcsolódni, úgy tudunk Istenhez is kapcsolódni. Ez azonban nem teljes megfeleltetés, ugyanis míg Istent imádjuk, a természetet „csak” tisztelnünk kell.

Jézus példái tapasztalatról és nem elméletről szólnak. Mert amikor állunk egy búzamező mellett, magunkba szívjuk az illatát, látjuk, ahogy a szél simogatja, az sokkal erőteljesebben hat, mintha csak a könyvből megtanuljuk az elméletét a növény életének. Egyénileg és közösségileg is Istenhez kell alkalmazkodnunk, mert a lelki élethez sem elég az elvi, elméleti ismeret.

Előadása végén kiemelte, hogy ez a felfogás nem feleltethető meg sem a természet Istennel való azonosításával, sem pedig a kettő teljes elszigetelésével. Egyik felfogás sem helyes, ezért fontos kiemelni újra, hogy a Teremtőnek imádat jár, a teremtett világnak pedig tisztelet. Isten országában az életre hangolódás elengedhetetlen, és jó felfedezni ott is a rendet, és ezt a rendet legkönnyebben a természetből ismerhetjük meg.

Móricz Márta Mikolt, fotó: Fekete Norbert