„A legjobb döntés ebben a szituációban egy hihetetlenül egyszerű hárombetűs magyar szó: nem” – vágott bele előadásába. Mégis mi alapján fogunk dönteni? Az fogja meghatározni válaszunkat, hogy mi került éveink során jelképes puttonyunkba, milyen értékrend, jövőkép, keretrendszer és példaképek osztozkodnak hátizsákunkon. „Óriási a feladatuk és felelősségük azoknak, akik megtöltik ezt a puttonyt. Rajtunk, felnőtteken múlik, mit tudunk átadni a felnövekvő generációnak” – emelte ki a toxikológus.

A szakadék azonban egyre nagyobb e két generáció képviselői, a digitális világban „őslakos” fiatalok és a „betelepült” felnőttek között. Az őslakos fiatalok már ezeken az okosgépeken, a szüleikéhez képest egy teljesen megváltozott világban szocializálódnak. Hogyan lehet áthidalni az őslakos gyerek és az őt nevelgető-kapálgató szülő közti szakadékot? Egyféleképpen: kommunikációval. És milyen a kommunikáció őslakos és betelepült között? Elég csak visszatekintenünk a történelemre, sokszor vérrel-verejtékkel, könnyekkel van kibélelve. Éppen ezért rendkívül nehéz a kábítószer problémájáról beszélni.

Egy átlagos magyar felnőtt a médiából szerzi információit a témáról. A médiát pedig az érdekli, ami eladható, ez pedig alapvetően a szenzáció. A média, mint a közízlés egyik legfőbb formálója, általában szenzációhajhász információkat közvetít a kábítószerről. Egy-egy belpolitikai és az állatkertben született kis oroszlánok közé besuvasztott kábítószerhasználattal kapcsolatos hírnek pedig nem marad jelentősége és visszatartó ereje.

„Miről szólnak a dohányzásellenes kampányok?” – teszi fel a kérdést. Szemünk előtt megjelennek a dobozok képei és a figyelmeztetések a különböző betegségek kockázatainak megnövekedéséről. A baj az, hogy ezeknek szinte semmi visszatartó erejük nincs. Ellenben a svéd modell egy nagyon egyszerű mondattal operál: ha dohányzol, büdös leszel. Ennek hatására a svéd tizenévesek körében harminc százalékkal csökkent dohányzás. „Az áttörés nem a fenyegetéstől vagy az elrettentéstől várható, hanem olyan tudatosan szervezett kampányoktól, melyek hatására az ember saját maga jön rá, hogy a saját jövőm szempontjából nem pozitív dolog a dohányzás vagy épp a kábítószer.

„Kommunikációnkban, történjék az médiában vagy otthon, óriási deficitek vannak” – fogalmazott a főorvos. Előhúzzuk standard kérdéseinket: mi történt az iskolában, mi a bajod, mi szeretnél lenni, miközben nincs mögöttük valódi tartalom, érdeklődés. Üresek. „A hétperces ementáli gyerekek világát éljük, akik tele vannak a pszichés fejlődés lukaival, amikről beszélgetni kell.” Amíg kamaszokból felnőtté válunk, új közösségekbe kerülünk, keressük a helyünket, tervezzük a jövőt, kamaszkori párkapcsolatokban éljük meg, amit a felnőttek nagyban. Ezek mind tele vannak problémákkal, amikről beszélgetni kell. A beszélgetés pedig nem azt jelenti, hogy a felnőtt megmondja, hogyan kell tenni a dolgokat.

„A kommunikáció arról szól, hogy megismerem a másikat. Ha olyannak ismertem meg, hogy megbízom benne, elhiszem, amit mond. Ettől kezdve működőképes a rendszer. Ha még valóban pozitív és hiteles mintát is tudok a gyerek számára kínálni, nem lesz szükség a kábítószerről beszélni” – fejtette ki véleményét Zacher Gábor. Előadásában hangsúlyozta, hogy a felnőttek generációjának mernie kell kommunikálni az őslakos tinikkel, mernie kell közös nevezőt találni, mert mindkét fél sokat tanulhat a másiktól. „Ehhez elsősorban a szülői korosztálynak kellene megváltozni, mernie kell nyitni, megfelelő értékrendet átadni, hogy jobb döntéseket tudjunk hozni” – mondta.

A fiatalok droghasználata három okra vezethető vissza. Divat, amelyet azonban mi magunk alakítunk és tudunk megváltoztatni. Rajtunk áll a nemet mondás tudományának népszerűsítése. A kortárs csoportminta, példaképeink szintén alapvető szerepet játszanak az első marihuanás cigi elszívásában. A középiskolákban pedig gyakran öt-hat év korkülönbség van a 11-12 éves kisdiák és 18 éves példaképe között, aki már jogilag felnőtt, nem követ el azzal bűnt, ha iskola után rágyújt, vagy éppen megiszik egy doboz sört. Mint mondta, az egyetlen baj ezzel, hogy a kiskamasz is ilyen nagyfiú szeretne majd lenni. Aztán ott vannak azok a költők, festők, művészek, akik kábítószer hatására maradandót alkottak, előrébb vitték a világ szekerét. Miért fontosak ők? „Mert úgy tudunk átesni kábítószeres élményeken, hogy nem kell kábítószer közelébe kerülnünk” – adta meg a választ.

Csak az utóbbi három évben több mint 250 új szer jelent meg, gyakran többkomponensű tablettákról, porokról van szó, melyekről nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Egy dolgot tudunk róluk biztosan, ami mindegyikre igaz: megváltoztatnak minket. Méghozzá úgy, hogy magába a változás folyamatába már nem tudunk beleszólni. Amikor bekerül a szervezetünkbe a kábítószer, nincs befolyásunk afelett, mi történik bennünk, velünk. Erről szól a kábítószerhasználat, a bizonytalanságról. Ezért fontos, hogy jó döntéseket hozzunk, ezért fontos a megfelelő párbeszéd, annak a bizonyos puttonynak a tartalma, hogy szombat hajnalban tudjunk és merjünk jól dönteni.

Szoták Orsolya, fotó: Dimény Andris