Aki mást felüdít, maga is felüdül

Aki mást felüdít, maga is felüdül

50 kg citrom, 60 kg kávé, 15 kg kakaó, napi 500 db péksütemény – amit egy debreceni pékség készségesen, önzetlenül ajánlott fel – és több mint napi 800 elégedett vendég. Ez nem egy belvárosi kávéház havi mérlege, hanem a Csillagpont önkénteseinek fogyasztása az önkénteskávézóban péntek délig. Zenehallgatás, alvás, sakkozás, ímélcsekkolás, beszélgetés vagy kártyázás – az önkénteseknek itt minderre volt lehetőségük. 

Az Exodus Egyesület és a Gazdagréti Református Gyülekezet Start Caféja által működtetett Önkénteskávézó vezetője, Berényi Richárd a gyülekezetében is valami nagyon hasonlóval foglalkozik, hiszen a Gazdagréti Református Gyülekezetben két éve nyitottak egy olyan ifjúsági teret, ahol nem feltétlenül az elsődleges cél, hogy a fiatalok kávéhoz jussanak, hanem inkább az, hogy kapcsolatokat építsenek. „Egyrészt egymással tudnak találkozni, játszani, offline lenni, másrészt ott vagyuk mi, keresztyén emberek a gyülekezetből, akik próbálunk velük kapcsolatba kerülni, meghívni őket különböző gyülekezeti alkalmakra. Ez a Start Café” – mesélt az önkénteskávézó prototípusáról Ricsi.

Amikor Bogyó András, a support munkaág vezetője elmondta, hogy szeretnének valamilyen meglepetéssel készülni a Csillagpont önkénteseinek, Ricsinek az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ez szinte ugyanaz, mint amit otthon csinál.  „Szomjasak, éhesek az önkéntesek, tőlünk kapnak inni, enni, nagyon fontos, hogy a fizikai szükségleteiket ki tudjuk elégíteni, de itt is az van, hogy a kávé, a limonádé, a túrós batyu becsalja őket, de az elsődleges cél az, hogy kapjanak két jó szót” – mondja a kávézó vezetője, majd így folytatja: „Érdeklődünk, hogy milyen volt az aznapi szolgálatuk, hogy érzik magukat. Szeretnénk őket abban támogatni, hogy miközben ők szolgálnak, a lelküket kiteszik a rendezvényért és a résztvevőkért, valaki velük is foglalkozzon.”

Két sárgamellényes fiút zavarok meg sakkozás közben, akikkel beszélgetve kiderül, hogy rendszeresen látogatják a helyet, ahova a limonádé mellett a hangulat és a kedves emberek miatt jönnek. A kávézó interaktív lehetőségei is vonzzák a fáradt önkénteseket. Ilyen a sakk például. „Van két tábla a kávézóban. Csak társaságot kell keresni, akivel lehet játszani. Legtöbbször pörgés van a rendezők munkacsoportjában, de most pont van időnk.” Norbi őszintén bevallja: „Azért jöttünk, mert az érettségihez kell az ötven óra közmunka, amit itt meg lehet szerezni, eredetileg ez volt a cél, de utána a jó hangulatnak, a nagyszerű programoknak, és az újonnan megismert fantasztikus embereknek köszönhetően teljesen átértékeltük magunkban ezt a dolgot.”

Ricsi arról is tájékoztat, hogy hányan dolgoznak azért, hogy mind a közel 800 önkéntes értékes pillanatokat tölthessen el a kávézóban: „Van három hat fős váltásunk, ami 18 személyt jelent, plusz én, ezen kívül Kis Szabolcs Máté és Bogyó András, akik oszlopos tagjai a támogató munkacsoportnak, de ők nagyon sok mindennel vannak elfoglalva, igyekszünk őket tehermentesíteni, amennyire csak lehet.”

Kérdésemre a bejáratnál ülő Sára és Dániel elmondják, hogy nagyon jól érzik magukat, jók a munkatársak. Dani szerint napszakonként változik, hogy mi a legkelendőbb: reggel a kakaó és a kávé, délután a limonádé, este megint a kakaó. Sára hozzáteszi, hogy teából fogy a legkevesebb, „nincs teakultúránk” – mondja, és büszkén jegyzi meg, hogy vannak olyan különlegességeik is, mint a cold brew. „Ezt csak mi ketten tudjuk Danival elkészíteni, Ricsi tanított meg minket: ledarálunk fél kg kávét, négy és fél liter vízben 12 órán keresztül áztatjuk, aztán következik a szűrési folyamat, átöntjük palackba, ezután pedig ízlés szerint teszünk bele jeget” – ismertette a receptet Sára, és elárulja, hogy ők az elégedett vendégek mosolyából és elismerő szavaiból nyerik az energiát.

A kávézó vezetője kifejtette, hogy nagyon nehéz volt meghozni azt a döntést, hogy a napi ritmusba beépítsenek három szünetet, de a reggeli főelőadás és az esti áhitat idejére bezárnak, arra biztatják a szolgálattevőket, hogy vegyenek részt ezeken az alkalmakon, töltekezzenek ők is. „Bár mi most azért jöttünk, hogy adjunk, csak úgy adhatunk, ha mi is rendben vagyunk. Délben is van egy félórás szünetünk, ilyenkor van időnk megosztani egymással a tapasztalatokat, és együtt imádkozunk azért, hogy Isten áldása legyen a szolgálatunkon” – mondja Ricsi.  

A beszerzést napról napra oldják meg, mert változnak a trendek. Ricsi elmondása szerint az első napokon érintetlenül állt a kakaó a raktárban, péntek reggel viszont már hívták, hogy elfogyott a kakaókészlet, pótolni kéne. „A tegnapi nap folyamán körülbelül nyolcszáz terméket adtunk ki, és ha hidegebbre fordul az időjárás és az emberek hirtelen limonádéról kakaóra váltanak, akkor viszonylag hamar elkezd gyöngyözni a homlokom, hogy mennyi idő alatt tudom megjárni a legközelebbi üzletet oda-vissza.”

Bár azt mondja, sokkal szívesebben lenne a pult mögött, hogy kapcsolatba tudjon lépni az emberekkel, sajnos szükségszerű egy ekkora volumenű kávézónál, hogy valaki maximálisan arra tudjon figyelni, hogy mindig minden kéznél legyen.

A kávézó működésének anyagi vetületéről elmondja, hogy a Csillagpont szervezői kérték fel őket arra, hogy segítsenek némiképpen meghálálni az önkénteseknek a szolgálatukat, így teljesen evidens volt, hogy mindaz, amit az önkéntesek esznek-isznak, az a Csillagpont ajándéka. „Zsadon Zsuzsa, a Csillagpont koordinátora és a többi szervező nem tud itt ülni, hogy mindenkinek személyesen megköszönje, de ezáltal kifejezik a hálájukat minden önkéntesnek” – magyarázta Ricsi.

Amikor Ricsit a visszajelzésekről kérdezem, még szélesebb mosoly ül ki az arcára: „Random emberek állítanak meg az utcán, hogy elmondják, mennyire jó, hogy vagyunk és mennyire örülnek nekünk. Aminek külön örülünk az az, hogy az interaktív ötleteink bejöttek az önkénteseknek, asztalfelirat és falrajz formájában is rengeteg dicséretet kapunk. És ami a legsokatmondóbb visszajelzés, hogy nem tudunk megállni. Reggel 7-től este 11-ig folyamatosan teltház van, ami azt jelenti, hogy igény van rá, fontos az, amit csinálunk, és az embereknek jó itt.”

Azonban mint mondja, az volt a cél is, olyan helyet teremteni, ahol az önkénteseknek jó lenni, 'ahol egy kicsit elbújhatnak, amikor éppen nincsenek szolgálatban, ahol megnyugodhatnak, ahol testileg-lelkileg feltöltődhetnek, egymással és Istennel találkozhatnak.”

Ambrus Melinda, fotó: Loksa Melinda, Vargosz