Ballagunk P.-vel szótlanul – már csak ilyen a mi barátságunk – végig a táborból kifelé vezető úton. Előttünk narancs holdsarló az út menti lámpák szabályos fénysora felett, hátunk mögött a nagyszínpad fényei. P. nem nagy rajongója a koncerteknek, de annál lelkesebb, amikor szabad lehet. Hát megyünk, el az elcsendesült bódék, a sötétben röplabdázók, a Rekettyés csendesen ücsörgő vendégei mellett. Elhaladunk a fasor gondosan, egyenként sorszámmal ellátott fái mellett, ahol nap közben fürtökben, kiscsoportokban beszélgetnek az emberek. Az út túloldalán sötéten hallgatnak a zárt kertek. Egy fiatal fiú sétálva telefonál előttünk az úton, aztán egyszer csak elvesztjük a szemünk elől. Nincs mit mondanunk, P. gyönyörködve lépdel. Mögöttünk szól a dicsőítés.

Miközben haladunk, követve a Hold fényét, átsuhan rajtam, hogy elmondjam-e P.-nek, hogy a mögöttünk szóló dicsőítést vezető holland együttesért éppen közel kétezren imádkoznak, mert nem az a ma estéjük egyetlen kihívása, hogy életükben először koncerteznek Hollandián kívül. Vagy azt, hogy Hanne de Vries csapatának csellistája színeket képzel el, amikor zenét komponál, amellyel dicséri az Urat. Aztán végül hagyom – kibírt velem pár számot a közönség soraiban, ez pont elég. Talán még élvezte is.

Felnézve látom, hogy időközben felhő kúszott a Hold elé. Visszafordulunk. Újra fasor, lámpafény, hallgató kertek. Egyre hangosodó istendicséret. Kivilágított színpadon holland fiatalok, akikért kétezren imádkoznak épp, hogy bírják: hogy velük imádkozhasson ezer-ezerötszáz fiatal, velük énekelhessenek angolul és magyarul az Úrnak, hogy Isten Lelke legyen itt közöttünk, és legyen újra reformáció itt, most, körülöttünk. Megállunk csendben a nagyszínpad mögött – jó végignézni rajtuk, ahogy így együtt. Vajon Isten hogy lát minket? Fentről, távolról, őt dicsérő közösségként? Vagy úgy, mint aki a sorok között jár, mint aki egy közülünk, hiszen mégiscsak bennünk él, és mi őbenne? Nincs válaszom, de igazán kérdésem sincs. Örülök. Végtelenül szabadnak érzem magam. Hálás vagyok. Átimádkozott tér ez a Csillagpont.

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Dimény Andris, Asszonyi Eszter, Fekete Norbert