Hevesi Krisztina, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa előadását három részre tagolta. Először is arra kereste a választ, mi a szerelem, majd annak 21. századi formáiról, megnyilvánulásairól és perspektívájáról beszélt, végül pedig érdekes nemi különbségekre világított rá.

A szexuálpszichológus Moliére idézettel keltette fel a fiatalok érdeklődését.

„A szerelem olyan mester, amely megtanít minket egy olyan dologra, amire anélkül nem is lettünk volna képesek.”

Ezt követően megkérdezte, hogy szerelmes-e az a serdülő, aki felteszi a kérdést, hogy szerelmes-e? A főleg fiatal felnőttekből álló közönség magabiztosan vágta rá, hogy nem, amire Kriszta elmondta, hogy valóban ösztönösen tudjuk, amikor azt éljük át. „A tudattalanunk szeret bele tulajdonképpen valakibe, így történhet meg például az, mikor az eszünkkel tudjuk, hogy valakit nem kéne szeretnünk, de mégsem vagyunk képesek megálljt parancsolni az érzéseinknek” – magyarázta.

Mint mondta, a pszichológusok szeretnek azon vitatkozni, hogy a szerelem érzelem vagy motiváció, az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon nagy motiváló ereje van. Ezt alátámasztandó, Hosszú Katinkát említette, akiről addig nem igazán hallott a világ, amíg a férje nem állt mellette. A szexuálpszichológus szerint ez mintapéldája annak, hogy a szerelmesek ki tudják hozni egymásból a maximumot. „A szerelem révén tehát olyasmikre vagyunk képesek, melyekre enélkül nem lennénk. A mesében ez a királyfivá változó béka esete, hacsak nem a királylány megy le ma békába…” – mondta sokat sejtetően Kriszta.

„A szerelem végigkíséri életünket. Születéstől a halálig velünk van, és általa azzá válhatunk, amivé csak lenni szeretnénk.”

Hogy szemléltesse, mit jelent az, hogy a szerelem végigkíséri életünket, arra hívott, hogy gondoljunk nagyszüleinkre, akiknek az arca kisimul, amikor a megismerkedésükről, az udvarlás időszakáról mesélnek.

Továbbá felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a szerelemre sokszor úgy tekintünk, mint egy dichotom állapotra, mint ami vagy van, vagy nincs, pedig a szerelem nem egy állandó dolog, ami folyamatosan van. „Amikor reggel sürgetem a párom a fürdőszobaajtón dörömbölve, akkor nem érzem, hogy hű, milyen szerelmes vagyok. Ellenben amikor a csillagos ég alatt sétálunk a Balaton-parton, akkor nagyon is azt érzem. Mert időt, lehetőséget adok magamnak arra, hogy újra és újra átjárjon a szerelem” – érzékeltette a pszichológus a szerelem helyzetfüggő jellegét.  

Nézzétek meg az előadóval készült inerjút!

Hevesi Kriszta a tartós párkapcsolat titkát is felfedte a fiatalok előtt: „Többször szerelembe esni mindig ugyanabba a személybe. Oda kell figyelni arra, hogy ne elfejlődjünk, hanem egymással fejlődjünk, és maradjunk izgalmasak, érdekesek a másik szemében.”

Mit jelent pontosan?

Hogy mennyire kultúrafüggő a szerelem definíciója, a pszichológus szerint az mutatja leginkább, hogy például az ókori görögöknél a szerelem csak a férfiak kiváltsága volt, mert az akkori felfogás szerint a nőnek nincs lelke, márpedig a szerelemről már akkor tudták, hogy lélek kell hozzá.

Arra is volt magyarázata, miért olyan közkedvelt téma, hogy néha a csapból is ez folyik. Azért, mert a düh mellett a szerelem a legintenzívebb, legelsöprőbb érzelem. „Ölni, halni, háborút indítani vagyunk képesek érte, miatta. Hatalmas energiákat mozgat meg bennünk” – emelte ki.  

Kell-e a szerelemnek múlnia? Még dal is szól arról, hogy igen. Kriszta nem teljesen ért ezzel egyet. „Olyannyira elhitették ezt velünk, hogy elkezdjük figyelni a jeleket, majdhogynem várni azt, hogy jelentkezzenek” – mondta, majd rávilágított arra is, hogy a szerelmet erőteljes fiziológiai jelenségek kísérik: repdeső pillangók a gyomorban, remegő lábak, gombóc a torokban. „Gondoljunk csak bele, milyen lenne ezeket a tüneteket produkálni húsz év házasság után, amikor várjuk, hogy a kedves kilépjen végre a fürdőszobából. Összeomlana az idegrendszerünket, ha állandóan ilyen vegetatív tüneteket tapasztalnánk” – játszott el a gondolattal.

De szerinte ez nem azt jelenti, hogy a szerelemnek múlnia kell, sokkal inkább azt, hogy másfajta érzelmi koktéllá alakul, más érzelmek kerülnek előtérbe, például a bizalom.

A fogalom definiálásának összegzéseként elmondta: „A szerelem nem egy homogén érzelem, sokkal komplexebb. Biztonság, szenvedély és megannyi érzés alkotóeleme a szerelem érzelmi koktélnak.”

Égető különbségek

Hevesi Kriszta elmondása szerint a pszichológusok közt az is disputa tárgya, hogy a szerelem a szex indirekt, másodlagos kifejeződése – ez a biológiai elmélet – vagy a szex a szerelem indirekt, másodlagos kifejeződése – ez a platóni irányzat. A kérdés létjogosultságát az indokolja, hogy hipotetikusan akár szex nélkül, osztódással is szaporodhatnánk, és szerelem nélkül is  tökéletesen fennmaradhatnánk. Egy harmadik elmélet szerint mindkét irányzat egyformán hangsúlyos, hisz testi-lelki szimbiózisra vágyik az ember.

A népszerű pszichológus kitért arra is, hogy a szerelem valahol egy nagyon fájdalmas érzelmi befektetés, mert van, hogy viszonzatlan, vagy azzá válik. „De hát ha nem lettek volna kegyetlenek nagy íróink, költőink, festőink múzsái, mennyi műremekkel lennénk szegényebbek?!” – sugallta a szerelmi bánat szükségszerű voltát.

„A plátói szerelem vegetáriánus tigris.” (Molnár Ferenc)

Némi szabadkozás után, melyben elmondta, hogy a pszichológusok mindig a gyerekkorban kutakodnak, hangsúlyozta, hogy eredendően a szerelem képességével születünk, de azért fejlesztendő, részben tanult képesség, mert azok lesznek képesek igazán szeretni, akik csecsemőkorukban nagyon sok szeretetet kaptak.

Mint mondta, elterjedt kórjelenség az intimitástól való félelem, amikor ettől az esetleges fájdalomtól próbáljuk megóvni magunkat. Ez az a tipikus hozzáállás, amikor valaki nem mer elköteleződni, mert megégetheti magát. „Viszont ne felejtsük el, hogy ugyanazok a bástyák, amelyek megvédenek minket a negatív érzelmektől, csalódástól, távol tartják tőlünk a pozitív élményeket is” – világított rá. A másik végletről is tett említést, a szerelemfüggőségről, amikor magába a szerelem érzésébe szerelmes valaki.

Továbbá különbséget tett a romantikus szerelem és a szexuális vágy között, és nyomatékosította, hogy nem is feltétlenül jár a kettő együtt – ezért van neki munkája szexuálpszichológusként.

Hűséges(kü)

A lányok gyorstalpaló segítséget kaptak, amelyből megtudhatták, miből jöhetnek rá, hogy egy fiú érdeklődést mutat irántuk: automatikus bólogatás, nyitott testtartással való hozzáfordulás, óvó-védő kézmozdulatok és a Duchenne-mosoly. „Nem a PanAm-mosoly, amelyet a Pan Amarica-i légitársaság légikísérőinek erőltetett vigyoráról neveztek el, hanem a természetes mosoly, amelyet arról ismerhetünk fel, hogy a szem körüli izmok összehúzódása kíséri. Bár botoxos világunkban ez már nem annyira mérvadó…” – mosolyogtatta meg a közönséget ismeretterjesztő hozzászólásával Kriszta.  

És ha a szerelem van górcső alatt, akkor természetesen a hűség-hűtlenség témáját sem lehet megkerülni, Kriszta szerint ez szintén a gyerekkorra vezethető vissza. Csecsemőkorban tanulja meg a gyerek, hogy szerethető vagyok-e, így alakul ki az önbizalom, és hogy bízhatok-e a másikban, így fejlődik ki a bizalom a többi emberrel szemben. Az édesanyával való kapcsolat a későbbi diádikus  kapcsolatok első prototípusa. A másik lecserélhetetlensége, ez a fajta kizárólagosság akkor tapasztalható meg, hiszen a babának a mama kell, nem lehet senki mással helyettesíteni. A baba pedig nem tud mást adni, mint egy boldog mosolyt, így jó esetben a feltétel nélküli szeretetet éli át a gyerek, hogy lehet őt önzetlenül szeretni. Mert amint a pszichológus megfigyelte, aztán úgyis annyit hangoztatják, hogy anya akkor szeret, ha megeszed a spenótot, ha jó jegyet hozol az iskolából stb., hogy utána már csak azt tanulja, hogy akkor szereti őt valaki, ha…

„De azért túl nagy terhet se tegyünk a családra, nem kell a családnak tökéletesnek lennie. Ahogy az anyának sem. Így jött létre az elég jó anya fogalma” – árnyalta a dolgokat Kriszta, és azzal folytatta a gondolatkört, hogy ehhez a témához szorosan kapcsolódik a féltékenység is, az az állapot, amikor nem hiszem el, hogy én szerethető vagyok.

Hogy vak-e a szerelem, Krisztának arról is határozott véleménye van. „Nekem nagyon tetszik a tantrában a szerelemfelfogás. Eszerint a szerelmes nem vak, hanem felnyitja a harmadik szemét, amellyel olyan dolgokat lát meg imádottján, amelyek mindenki más számára láthatatlanok.

„Valakit szeretni annyit jelent, mint egyedül gyönyörködni egy olyan csodában, ami mindenki más számára láthatatlan.”

Túl szorosan

A közönség abban a kérdésben is egyetértett a pszichológussal, hogy a hasonló örül a hasonlónak vagy az ellentétek vonzzák egymást. Az igazság középen van, de a mérleg nyelve a hasonlóság felé billen, ugyanakkor a különbözőség a kapcsolat fűszere, ettől lesz izgalmas.

Hevesi Kriszta egy szomorú statisztikáról is beszámolt, amelyből az derül ki, hogy a mai serdülők nagy százaléka nem akar tartós párkapcsolatot, mert úgy érzi, hogy az akadályozná a karrierjében. Pedig a pszichológus szerint „a serdülőkörban három fő feladatunk van: a pályaorientáció, az ideológiai elköteleződés és a párkapcsolati szárnypróbálgatás, mert  ahogy József Attila mondta

„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”

A pszichológus elmondta, gyakran teszik fel neki azt a kérdést, miért kevesebb ma az elkötelezett kapcsolat, mint tíz évvel ezelőtt? „Aktuális a kérdés, mert hookup culture, azaz az alkalmi kapcsolatok korát éljük. A világháló olyan közeg, amely megváltoztatja a tér-idő viszonyokat és az emberi jellemvonásokat. Ma sokkal inkább a külvilágnak élünk. Elhisszük, hogy bárkit is érdekel a reggelink, elvégre kapjuk érte a társas valutát, a lájkokat” – vetette fel a világháló szerelmi életünkre gyakorolt hatásának témáját, és felhívta a figyelmet a Géza-Gizi Facebook-oldalak veszélyeire. Kifejtette, hogy a túlzott összeolvadás oda vezet, hogy lemondunk a saját személyiségünkről, arról, akibe tulajdonképpen a társunk beleszeretett.

Aktív online jelenlét

Rávilágított, hogy a szakítások is nehezebben mennek a közösségi média elterjedése óta. A problémát főleg abban látja, hogy a vizuális dominancia gyakran a kapcsolatok rovására megy, mert a fényképek eltúlozzák a külsőnek a jelentőségét. „Vizuális illúziónak esünk áldozatul. Hajlamosak vagyunk a végtelen kínálatot látva azt érezni, hogy ha én elköteleződöm valaki mellett, akkor a többiekről lemondok. Pedig nem megfosztjuk magunkat a többiektől, hanem a többiek vannak kizárva kettőnk párkapcsolatából. Jelentős szemléletbeli különbség” – mutatott rá Hevesi Kriszta.  

„Népszerűnek lenni az Instagramon olyan, mint milliomosnak lenni a Monopolyban.”

Kitért arra is, hogy a felnőttfilmekkel mint elsődleges szexedukációs forrással az a baj, hogy megemelik az ingerküszöböt, megváltoztatják a preferenciáinkat, és azt sugallják forgatókönyvükkel, hogy az igazán jó és izgalmas szex a párkapcsolaton kívül van. „Mi az, ami serdülőkorban a fiatalt érdekli? Az, hogy hogyan válhat jó szeretővé. De választ csak arra kap, hogyan kerülje el a nemkívánt terhességet és a nemi betegségeket. És igaz, hogy iszonyúan mellé nyúl, de csak a felnőttfilm az, ami részben arról is szól, hogy hogyan kéne” – mutatott rá a szexuális nevelés legfőbb hiányosságára a pszichológus, és egy érdekes kettőségre is felhívta a figyelmet: minden a szexről szól, de mégsem tudunk beszélni róla. „Az egyik gimnáziumi tanárnő szavait idézem, szerinte a fiatalok ott ilyesmivel nem foglalkoznak. Hát nehéz innen indítani.”

Különbségek között

Az előadás utolsó blokkjában Hevesi Kriszta a nemi különbségekről ejtett szót. Arra biztatta a közönséget, hogy az álszemérmet félretéve ismerjük el, hogy a szexualitás születésünktől foga, sőt, már az anyaméhben jelen van az életünkben. Mint mondta, már a hat és fél hetes magzatnál is lehet merevedést észlelni az ultrahangos felvételen.

A pszichológus szerint már gyerekkorban, a nevelésben ráerősítünk az amúgy is létező nemi különbségekre. Amikor egy kisfiú nyúl magához – nem szexuális vágyból, hanem kíváncsiságból –,  az apuka büszke – Apja fia! –, az anyuka pedig elkönyveli, hogy ez is csak egy fiú. A kislány viszont azt kapja, hogy „veszed el onnan a kezed azonnal, nem szégyelled magad, mi lesz belőled”. „A lányoknál tehát kialakul a kéztiltás, fiúknál már csak a toalett-tréning miatt is sokkal természetesebb marad a kéz-genitália kapcsolat” – magyarázta Kriszta, és a biológiai determináltságról is szólt.  

Serdülőkorban az első szexuális élmény a fiúknál a nedves álom, akár akarják, akár nem, készen kapják az örömöt. A lányoknál a szexuális éretté válás jele az első menstruáció.

„Nem kell tovább ragozni, a két élmény nem említhető egy lapon. És mi az, amit még kapunk mellé? Hogy ilyenkor hisztisek vagyunk, fújj, gusztustalan dolog, külvilágnak nem való – folytatta Kriszta. - A reklámokban is csak kékkel lehet ábrázolni, fő, hogy a sok amerikai lövöldözős filmben folyhat a vér literszámra. Görcsök, hiszti, szégyen, hát welcome a szexualitás világában, lányok!” Majd azt is hozzátette, hogy a szüzesség elvesztésének fájdalmával is ijesztegetik a kamasz lányokat, jól láthat, hogy a biológiai és a kulturális tényezők tehát nagyon különbözőek.

Felesleges tanácsok

Kriszta arra a problematikus jelenségre is utalt, hogy a népnevelő folyóiratokban olyan tanácsokat adnak a 15 éves lányoknak, hogy „kapd elő a bilincsedet, hogy ne unjon a fiú”. „Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy ha most, ennyi idősen vidámparkot csinálnak a hálószobából, én mit fogok javasolni nekik, amikor 50 évesek lesznek?” – tűnődött a szexuálpszichológus, majd kiemelte, az a lényeg, hogy érdekesek maradjunk egymás számára, és ne mondjunk le a játékoságról, mert ha kiöljük magunkból, akkor azt semmilyen játékszer nem hozhatja vissza.

A pszichológus vallomással zárta a nemi különbségek kérdéskörét: „Amikor elkezdtem szexuálpszichológiával foglalkozni, elhatároztam, hogy majd én bebizonyítom, hogy mi, nők és a férfiak milyen egyformák vagyunk. Azóta csak a különbségekre jövök rá.”

Hevesi Kriszta előadása végén nyomatékosította, hogy a szexuális felvilágosításnak nemcsak a riogatásról kéne szólnia, hanem arról is, hogy az, hogy két ember ilyen közel tud egymáshoz kerülni, az csodálatos dolog, és érdemes vigyázni rá, mert érték.

„A nagy szerelmek ellen először mindenki öntudatlanul védekezni próbál. Ez természetes. Hiszen ha belegondolunk, az igazán nagy érzelmek mindig kiszámíthatatlanok. Fenekestől felfordítják az életünket, elfeledtetik velünk a céljainkat, jól bevált szabályainkat. Cserébe viszont megajándékoznak bennünket valami gyökeresen újjal, magával az ismeretlennel, mely még felfedezésre vár, akár az óceánok mélye. Ezek az új dolgok ijesztően ugyan, de felgyorsítják a személyiség érését, fejlődését. Mindent összevetve jót tesznek velünk, még akkor is, ha az érzelmeink netán viszonzatlanok maradnak.”

Ambrus Melinda, fotó: Vargosz