Az idő olykor rohan, máskor olyan, mintha öt perc egy óra lenne. Elérkezett végül a Csillagpont utolsó napja is. Nehéz lenne végiggondolni, mennyi minden történt az elmúlt napokban. Sok új barátság született, sokat tanultunk magunkról és Istenről, aki mindig egyedi és kreatív módon szól hozzánk, pont úgy, ahogyan mi meg tudjuk hallani. 

Gyakran eltűnődöm, hogy tud ilyen sok „nyelven” beszélni, hogy mindannyiunk megérti Őt, ha figyel Rá. Ragyogó napsütéses délelőtt, mindenki igyekszik az árnyékba húzódni. Így nehéz elhinni, hogy közel ötezer fiatal van itt a Csillagponton. Még kicsit álmosan, karikás szemekkel kezdünk énekelni a Csp-band vezetésével, de lassan felébredünk és megérkezünk Isten jelenlétébe.

 A nyitó istentisztelethez hasonlóan most is Bella Violetta hirdetett igét. „A hét elején a műhelyből indultunk és oda is érkezünk.” Miközben hallgatjuk a lelkésznő szavait, a kivetítőn figyelhetjük, ahogy a fazekasmester a színpadon ülve különböző edényeket készít. Megdöbbentő az a hozzáértés, amivel szinte pillanatok alatt más-más formájú edények készülnek el. Közben az igehirdetés folytatódik. És az edény formálásának képe mellé a gondolat sem kevésbé megdöbbentő: micsoda megtiszteltetés belépni egy pillanatra Isten műhelyébe! Milyen hatalmas dolog, hogy újat mutat magáról, megismerteti magát velünk, kis edényeivel. Gyakran csak a felszínt látjuk, a világban történő eseményeket, de a színfalak mögött mindig munkálkodik Isten. „Ez egy rejtett főszereplős darab” – mondja Bella Violetta. Még amikor másképp tűnik is, Isten munkája ott van a világban, nem mond le alkotásáról, hanem megreformálja azt. Itt,

ezekben a napokban „nagykanállal kaptunk Isten kijelentéséből.”

De mi lesz, ha hazamegyünk? Mi vár ránk otthon, amikor talán nem értenek meg, nem tudnak mit kezdeni a keresztyénségünkkel vagy akár a személyesen megélt hitünkkel? Jó lenne itt maradni, sátrat verni, hiszen jó nekünk itt lenni. De nem lehet. Haza kell menni, nincs más választás, vissza kell rázódni a mindennapokba. A kérdés: mit kezdünk ezzel? „Keep calm, maradj nyugodt, az Isten folyamatosan munkában van és mindent a kezében tart” – bátorítja a hallgatókat a lelkésznő. Jézus főpapi imájában is kéri az Atyát, hogy segítsen minket, hogy megmaradjunk ebben a világban. Mert mindannyiunknak küldetése van.

„A fazekas nem készít fölösleget vagy selejtet. Neked is feladatod van. Vannak olyanok, akik csak általad találkozhatnak Istennel, csak úgy tudják megérteni az üzenetet, ahogy te adod át nekik.” – Kemény szavak ezek a lelkésznőtől, és micsoda bizalom ez Istentől! Gyakran mi magunk sem hiszünk magunkban, a képességeinkben, sokszor a környezetünk sem. Isten azonban más. Ő adja nekünk a tehetségeinket, amikkel élnünk kell.

A lelkésznő új megvilágításba helyezi a reformáció „Sola”-kijelentését is: hiszen sokan vannak a fiatal generációkban, akik semmit sem tudnak a Bibliáról és a benne megnyilvánuló Isten üzenetéről. „Van, aki nem látott még hiteles hitet. Mutassátok fel a megélt, életközeli hiteteket!” – hangzik a buzdítás a színpadról. Van, aki maga akarja kialakítani magát, maga akarja formálni a fazekasmestert saját magának, pedig minden, amink van, egyedül kegyelemből származik. Van, aki Krisztuson kívül más közvetítőt akar magának: akár saját magát, akár egy barátját. De csak saját Krisztus-kapcsolatból lehet élni, a nagymamád nem élhet helyetted személyes kapcsolatot Istennel. És végül: egyedül Istené a dicsőség, nem lehet mást állítani a helyére. „Vidd magaddal a képet, a Fazekas kezét, a formálódás, megszentelődés tudatát” 

– e szavakkal fejezte be igehirdetését Bella Violetta.

Elérkezett a kedvenc részem a Csillagponton: az úrvacsora. Hatalmas ereje van, amikor egyszerre megindul ötezer ember, hogy közösségben legyen Istennel. Közösségben Vele és egymással is. Sorban állunk, az előttem álló mosolyát véletlenül sikerül elkapni, ahogy a férjétől, aki az úrvacsorát osztja, elveszi a kenyeret. Közben pedig a Csp-band énekel: „Itt van Isten köztünk…” És tényleg itt van köztünk, ahogy itt vagyunk mi is az Ő jelenlétében.

A Csillagpont zárásaként Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője lépett a színpadra, hogy lezárja a találkozót. „Kinek kellene megköszönnünk? Azoknak, akik megálmodták, az egyháznak, a támogatóknak, a rengeteg önkéntesnek, a gyülekezeteknek. Nem lehet kiemelni senkit, hiszen ez az összefogás ereje, ahogyan mindenki a saját tehetségével odaáll az ügy mellé. De Istennek meg kell köszönnünk, hiszen az Ő meghívott munkatársai lehetünk mindannyian. Az Ő hívására adott válasz a Csillagpont is.”

Ezek a záró alkalmak mindig útnak indítanak, új erőt adnak arra, hogy beleálljunk Isten számunkra kitűzött küldetésébe. Ma fiatalok ezrei térnek haza ezzel a lelkesedéssel, Isten áldásával. így történik a reformáció napjainkban is.

Feke Eszter
fotó: Asszonyi Eszter, Fajta Attila, Vargosz